A következő hétvégén Normandiába mentünk, ott is aludtunk, így sok mindent meg tudtunk nézni, talán ez az utazás volt eddig a legjobb programunk.
Szombaton korán keltünk és meg sem álltunk Rouenig, amely a középkor eleje óta Normandia fővárosa. Az óváros nagyon jó állapotban maradt meg, tele van látnivalóval. Itt van a Monet által sokszor megfestett katedrális (ahol Oroszlánszívű Richárd el van temetve), számos gótikus templom, favázas házikó, egy csodás óratorony, gyönyörű gótikus igazságügyi palota, illetve a híres piactér, ahol megégették Jean d’Arcot.
Rouenból rövid autózás után jutottunk el a Szajna egyik kanyarulatában fekvő Jumiéges kolostorromjához. A hatalmas román és gótikus stílusú katedrálist, valamint a hozzá tartozó kolostort a francia forradalom idején „alakították át” romantikus rommá. Egy füves parkban állnak az impozáns romok, melyhez hasonlót Írországban lehet látni. Néhány évvel ezelőtt ment a moziban egy Arséne Lupinről készült film, amelynek több jelentét itt forgatták.
A következő megállónk a Szajna torkolatában levő híres kikötőváros, Le Havre volt. A várost a második világháborúban gyakorlatilag a földdel tették egyenlővé, ezt követően pedig egy érdekes építészeti kísérlet helyszíne lett. Az ötvenes években a kor vezető építészei egységes stílusban újjáépítették a várost. Egyikük, Oscar Niemeyer tervezte például Brasília várost és a New York-i ENSZ palotát. Le Havre katedrálisa, városházája, templomai, színháza, sétálóutcája, lakóházai, szóval minden épülete egységes, 50-es évekbeli stílusban épült. Ez így együtt nagyon rosszul néz ki. Érdekes, de nagyon csúnya. Angyalföld, Csepel, Komló és Salgótarján egy helyen. Ja, mondanom sem kell, hogy ez is Világörökség. Ha valaki minden figyelmeztetésünk ellenére eljut erre a ronda helyre, akkor mindenképp nézze meg a Malraux Múzeumot, amely az Orsay után a második legnagyobb impresszionista kollekcióval rendelkezik Franciaországban.
Az éjszakát egy Caen nevű városban töltöttük. Ez egy jelentős múltú település, amely az Angliát elfoglaló Hódító Vilmos székhelye volt. Reggel piacozással nyitottunk, azután végigjártuk a város nevezetességeit. A román stílusú katedrálisban (ahol a derék Vilmost eltemették) éppen misét tartottak, és amikor beléptünk, pont felálltak imádkozni az emberek. Boti nagyon aranyosan mondta nekik jó hangosan: „Csüccs! Csüccs!” Sajnos/szerencsére még franciául nem beszél. A gyertyákat pedig a szülinapi torták óta mindenhol el akarja fújni, így a templomokban nagyon oda kell rá figyelni.
Caennek hatalmas vára van, szerencsére megmaradt XI.-XIII- századi állapotában, nagyon hasonlít a keresztes várakhoz, aki erre jár, ne hagyja ki!
Következő állomásunk a világ egyik legnagyobb, legrégibb, de talán leghíresebb „képregénye”, a bayeux-i szőnyeg megtekintése volt. Bayeux szép kis normadiai város, a szokásos hatalmas katedrálissal, favázas házakkal, de amiért az emberek ide szoktak látogatni, az a 70 méter hosszú és 1 méter széles faliszőnyeg, amely Hódító Vilmos kalandjait, az 1066-os hastingsi csata közvetlen előzményeit és magát az Anglia életét alapvetően megváltoztató összecsapást mutatja be. A faliszőnyeget a király felesége, Matild királyné varrta udvarhölgyeivel. A szőnyeg jelentősége igazán abban van, hogy mintegy 630 személyt és 200 lovat ábrázol és a történészek ebből kaphattak teljesebb képet a hastingsi csata lefolyásán kívül arról, hogy hogyan éltek, mit ettek, milyen ruhát hordtak, hogyan vadásztak a XI. században. (Például, hogy abban az időben még nem alakult ki a heraldika, nem voltak címerek a pajzsokon.)
Bayeux közel van a tengerparthoz, mégpedig ez híres tengerpart, úgyhogy mindenképpen meg kellett néznünk. 1944-ben itt zajlott a normandiai partraszállás. Mi az „Omaha Beach” néven elhíresült partszakaszt látogattuk meg, Tom Hanksék is itt szálltak partra a Ryan közlegény megmentésében. A part gyönyörű, semmi nem utal a háborúra. (Pár kilométerrel beljebb már több múzeum és egy hatalmas amerikai katonai temető emlékeztetett a múltra.) Viszonylag széles az a homokos sáv, amit dagálykor elönt a tenger, ez jó volt a partraszálláskor, ma pedig egy különös sporthoz használják az emberek: háromkerekű, vitorlával felszerelt kis járgányokkal száguldoznak a kemény homokon. Botinak nagyon tetszettek a „brümék” és a papírsárkányok, amiket eregettek, az „eö”-k. Alig tudtuk elrángatni a partról egy óra után.
„Hazafelé” még megálltunk sétálni és vacsorázni egy Le Havre közeli kis kikötővárosban, Honfleurben, amely egészen kellemes meglepetést jelentett. Az 1600-as években nyüzsgő kikötő volt, innen indultak a tengeren túli kalandokra a hajók. A kikötőt és az óvárost is magas, 3-4 emeletes faházak tarkítják, sőt több templom is fából van, hiszen a hajógyártás és javítás miatt bőven volt faanyag a városban. Ma főleg éttermek és különböző művészek lepik el a belvárost, Normandia tengerpartjának Szentendréjét.
Normandia is jó hely!
