HTML

Lékóék Brüsszelben

2010. január 1-étől családommal másfél évig Brüsszelben fogunk lakni. Ez idő alatt ebben a blogban szeretném a családot, a barátokat és az ismerősöket tájékoztatni heti rendszerességgel a velünk történő eseményekről.

Friss topikok

Linkblog

Zűrös hetek

2010.08.27. 11:17 lz16

 

Régóta nem jelentkeztünk, és attól a néhány hűséges olvasótól, és az egy kommentezőnktől elnézést kérek ezért, de mindjárt leírom a nyár utolsó hónapját, és akkor mindenki láthatja, hogy nem tétlenkedtünk. Tehát július végén ellátogattak hozzánk a barátnőmék, akik 5 napot töltöttek nálunk. Ezalatt elmentünk Párizsba megnézni a Tour de France befutóját, ami fergeteges élmény volt. A bringások 8 kört mentek a Champs Elysées-en, úgyhogy jól meg tudtuk szemlélni őket, és számos fényképet is készítettünk. Párizs egyébként még mindig csodálatos, és még mindig hihetetlen, hogy 3 óra alatt ott vagyunk az Eiffel-torony lábánál. Ezt egyszerűen nem lehet megunni. Andiék után érkezett anyukám. Mivel a reggeli „zombi-járttal” jött a barátnőjével, ezért ezúttal nem mentünk ki elé, hanem reggelivel vártuk őket. (Ez a gép reggel 8-kor landol 60 km távolságban). Mamával is remek programjaink voltak: vásároltunk, megmutattuk Brugge-t, megnéztük a Bosch oltárképeket, és találtunk egy remek sörözőt, ahol szobányi játék várja a gyerekkel érkezőket. Mama meg Boti teljesen összenőtt a néhány nap alatt, azóta meséli kis nyelvén a „Mamis sztorikat”, és persze nagyon hiányolja. Amíg ők elvoltak, mi is csináltunk egy-két külön programot. Voltunk moziban, és egyszer focimeccsen is. Itt a focimeccs nem egy olyan szotyizabálós, csúnyabeszélős, prosztó esemény, hanem inkább családi szórakozás, tele nőkkel, gyerekekkel, és inges -zakós férfiakkal, akik esetleg megengednek maguknak egy-egy szivart. 
Mamával együtt indultunk haza repülővel, amit kishíján sikerült lekésnünk egy kis terelés miatt, de szerencsésen megérkeztünk. Az otthon töltött napokról csak annyit, hogy nagyon jól éreztük magunkat, igyekeztünk magunkból, és az időnkből kihozni a maximumot, megjártuk Debrecent, ahol egy gyönyörű esküvőn voltunk, és másnap még a Balatonra is lejutottunk. Balatonra még nagymamám is velünk jött, ahol ettünk egy jó kis ebédet, fürödtünk, vízibicikliztünk, és megpróbáltuk 2 óra alatt teljesen kipihenni magunkat.
Visszafelé sem egyedül utaztunk, ugyanis két húgom: Mariann, és Kamilla repültek ki velünk. Mi is a reggeli járattal repültünk vissza, úgyhogy 9 kor már a lakásban voltunk, és 10 kor már el lehetett kezdeni a városnézést. A lányoknak mázlijuk volt, mert majdnem végig szép idő volt. Igyekeztem sűrű programot összeállítani nekik, mert azért 5 nap nem olyan sok. Egyik nap elmentünk a tengerpartra, ami elég durva volt, mert a szél is fújt, meg az eső is esett, de ha már ott voltunk, haza mégsem mehettünk tengerezés nélkül, úgyhogy Kamillával bevetettük magunkat a 18 fokos habokba. Szóval megvolt a bícsélmény is erre nyárra. Voltunk még Amszterdamban, ahol sikerült megnéznünk a Van Gogh kiállítást, ami ugyan gyönyörű, csodálatos, fantasztikus DE! minden egyes képhez kb. 5 percet kellett sorban állni, így ez egy kicsit rontott az összhatáson. Amszterdamban voltunk hajókázni is, és persze végigtalpaltuk a várost. Visszafele szélmalmokat néztünk, másnap meg átmentünk Aachenbe.

Aztán elmentek a lányok is, és megint minden visszaállt a rendes kerékvágásba.

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://lekoekbrusszelben.blog.hu/api/trackback/id/tr202251547

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jerryboi 2010.09.05. 19:07:33

Szia,

klassz a blogod, nem tudom, nem sértem-e meg a hivatalos kommentelőt ezzel, de szeretném megkérdezni, hoygy melyik az a klassz játszószobás kocsma Brugge-ben?

lz16 2010.09.08. 14:25:21

Szia! A kórházmuzeum (ahol a Bosch oltárképek is vannak) mellett van egy udvar, ahol jelenleg Miro kiállítás van. Nem tudom mi a neve, de kis nyilak jelzik, hogy hol van a vonatos kocsma. Hétvégén emgyünk oda megint, akkor megnézem a nevét is.
süti beállítások módosítása