A múlt héten a Trois Vallées nevű francia síterepen jártunk. Ez a világ legnagyobb egybefüggő síterepe, tulajdonképpen négy nagy pályarendszer (Courchevel, Val Thorens, Méribel ) összekötésével jött létre. Az 1992-es albertville-i téli olimpia idején itt tartották mind az öt női lesikló számot. A síterep paraméterei egyébként sokkolóak. A Három Völgyben 335 pálya található, összesen 600 km hosszan, 183 felvonó, amely óránként 260 ezer embert tud szállítani. Ha egymás mellé tennék a pályákat, akkor Párizsig el lehetett volna síelni. Érdekes módon a síelők többsége angol és orosz volt, mellettük csak néha hallottunk francia szót, mást meg egyáltalán nem. Meglepő volt látni, hogy az angolok és az oroszok síkultúrája alapvetően eltér az általunk idáig etalonként tekintett osztrákokétól, nemcsak, hogy sokkal rosszabbul síelnek, de gyakran tanácstalanul ácsorogtak egy-egy pályakereszteződésben.. Azt is meg kell említeni, hogy a pályák gyönyörű helyen, a Mont Blanc lábánál vannak, így nagyon magasan síeltünk, ami kiváló minőségű havat és hosszú pályákat jelentett. Amíg mi síeltünk, addig Botira dédnagymamája vigyázott, aki repülővel érkezett hozzánk otthonról. Botond nagyon jól érezte magát, minden nap mentek játszótérre, jártak fent a hegyen, a pályák lábánál, ahol szánkózni is lehetett. Egyik este ellátogattunk Grenoble városába, ahol egy tipikus szavojai vacsorát költöttünk el, fondüztünk, vagyis négyféle (reblochon, gruyére, beaufort és ementáli) olvasztott sajtot tartalmazó fazékba mártogattunk felvágott, kenyér és zöldségdarabokat, nagyon finom étel és szórakoztató program.
Szerencsénk volt az idővel is, szinte végig sütött a nap az egy hét alatt (leszámítva persze az éjszakákat). Ezek a körülmények (sok pálya, kiváló hó, szép idő, Boti felügyelet alatt) azt eredményezte, hogy életünk legjobb síelésén vagyunk túl.
Zoli
