A harmadik meccs, amire a kiküldetés alatt eljutottam, egy Belgium-Horvátország barátságos válogatott mérkőzés volt. A helyszín az 50 ezer férőhelyes brüsszeli Badouin király stadion volt, melyet korábban Heyselnek hívtak. Itt tartották azt a szomorú emlékű BEK-döntőt 1985-ben, amikor a Liverpool és Juventus szurkolók összecsapása nyomán 39-en meghaltak a stadionban.
A stadiont azóta felújították, de nem tartozik a legmodernebb arénák közé továbbra sem. Nincsen modern kivetítő, a pálya és a lelátó között pedig nagyobb a távolság, futópályák is vannak. Persze azért jól járnánk, ha erre elcserélhetnénk a Puskás-(Nép)stadiont.
A lelátón nagyjából félház volt kezdéskor, de ez is azért kb. 30 ezer embert jelentett. A hangulat nagyon jó volt, minden értékelhető jelenetet óriási taps és ováció kísért. A szurkolók főleg 15 és 25 év közötti fiatalok voltak, akik közül sokan arcfestéssel, zászlókkal, sálakkal érkeztek, nagy divat továbbá a fekete-vörös-sárga színösszeállítású bohócsapka is. Ami feltűnt (lehet, hogy ez szakmai ártalom), annak ellenére, hogy Brüsszel utcáin sok bevándorlót látni – és a válogatottban is több migráns focizik – a lelátón egyáltalán nem láttam őket. Úgy tűnik a bevándorlók integrációja még nem valósult meg tökéletesen, és inkább származási országuk focicsapatát érzik magukénak és nem új hazájuk válogatottját, a „vörös ördögöket” vagy ahogy itt mondják: a „diables rouges”-t. Ja, és nem találkoztam még itt kint az otthon magukat ultráknak nevező kopasz, kigyúrt szurkolótípussal sem. Szóval itt meglehetősen barátságos a lelátói hangulat.
A meccs maga nem volt rossz, barátságos mérkőzéshez képest kifejezetten nagy iramot és sok helyzetet hozott. Végül a horvátok Krancjar révén lőttek egy távoli bombagólt, amit a belgák számos lehetőségük és két kapufájuk ellenére nem tudtak kiegyenlíteni. A belga csapat üde színfoltja az Anderlecht 16 éves csatársztárja, a válogatottban most bemutatkozó, kongói származású Lukaku volt, aki nagyjából annyira ügyes, mint a mi Torghelle Sanyink, de ugyanolyan lelkes is, ezért a szurkolók imádják. Most ugyan nem talált be, de a belga góllövőlistát vezeti, ami nem könnyű, hiszen olyan nagyformátumú játékosokat előz meg, mint az ex-lokista Kouemaha és Sidibe.
Összességében jól szórakoztam, a hazai csapat játéka és a szurkolók kiszolgálása hagyott némi kívánnivalót maga után, de bízom benne, hogy a közelgő EB-selejtezőkön már a szervezők és a játékosok is jobban kitesznek magukért, a lelkes belga (flamand, vallon és diplomata) szurkolók megérdemelnék.
március 3.
Zoli
